Álmodtam egy világot... ez van az előző bejegyzésben is.... azt hiszem... nem biztos XD
Sajnos hiába tűnik úgy hoyg milyen jó hangulatom van egyáltalán nincs.
Az előbb az ágyon ülve bebugyolálva a takarómba nézem a kezem és rá kell jöjjek hoyg szörnyen néznek ki aztán tovább a lában a lábfejem a combom a lábujjaim egyszóval egyik se az a testrész amiért úgy bomlani lehetne.... hiába mondja M azt hogy szép vagyok hoyg jól nézek ki, nem nincs igaza nem nézek ki jól nem vagyok szép és még csak normális sem vagyok!
nem vagyok szép, kedves, okos....
Álmodtam egy világot...
Egy olyan világot ahol részese lehetek M életének.... mindig azzal jön ha majd egyszer felesége lesz... ha majd egyszer családja lesz.... akkor milyen nagy dolgokat fog csinálni (gondolj itt fából készült berendezési tárgyra, egy fán álló kis viskóra amit ő épít meg a saját két kezével), nos igen ez nagyon szép... de nem nekem...
Szeretném ha az az élet amit elképzelek eltervezek vagy bármi más módon létrejöttét segítem előre akkor annak részese legyek...
Nem így M... Neki a jövő olyan amiben én nem szereplek... nem tervez velem vagy ha igen akkor nagyon hülyén csinálja... sajnos egyszerű lány vagyok, egyszerű gondolkodással, szeretem ha megmondják mit gondolnak, nem pedig nekem kell kisakkoznom.
Sokszor kérdi mért mondogatom mindig hoyg macskás vén lány leszek... hát épp ezért mert úgy érzem kirekesztett abból a világból ami akár a közös jövőnk lenne... de miket is beszélek én itten? Nem lesz itt semmilyen közös jövő, egyszerű a magyarázat... nem én kellek neki csak nem képes a szemembe mondani... Fél hogy bőgni fogok, mert fogok ha ez lesz... fél hogy kiabálok majd, ez nem lesz...
Kérdi mért érzem magam egyedül...
A válasz egyszerű mert egyedül vagyok. Egyedül érzem magam mert egyedül vagyok ebben a hatalmas lakásban nincs ennek itthon a szüleim ha tehetném én se lennék itt, de nem tehetem mert a kutyáknak nem ad senki enni különben. Apa lent van vidéken, anya a húgommal a városban a másik lakásban el van mint a befőtt... én meg tengek lengek két világ között ahol nem találom a helyem.
Lenne nekem hely ez igaz, csak mikor érzem tartozom valahova megijedek és menekülőre fogom... Nem tudom mitől félek... talán attól hogy anyám tüzel vassal foggal ragaszkodik majd hozzám vagy elmar mindenkit mellőlem mert neki nem tetszenek a barátaim.... igen kényszeredetten meg akarok neki felelni. legalábbis eddig meg akartam felelni neki.
Most ott tartok hogy nem tudom hova vezet az út. nincsenek kijelölt céljaim vágyaim... Egyetlen talán vágynak nevezhető dolog van ami most érdeke hogy békén legyek hagyva mindenkitől el tudjak búcsúzni és el vonulhassak egy olyan helyre ahol nem bántanak szavak, tettek, érzések, egyszóval semmi... igen a semmibe... ott lenne az én helyem. Nem lenne többé haszontalan gyerek, semmirekellő nebuló, rossz barátnő, reménytelen barát, szörnyű gazdni.... egyszóval senkit nem bántanék tovább a jelenlétemmel a létezésemmel.
Azt hiszem ezek azok az érzések amiért néha öngyilkos jelöltnek néznek, nem kell... gyáva vagyok meg tenni, nem félek a fájdalomtól, kínlódtam pár dolog miatt már, fájt már pár testrészem, de gyáva vagyok eldobni vagy épp elvenni a saját életem.
Azt hiszem megint egy újabb igen erős és hosszúra sikerült kirohanásom került ide... jó azt hiszem ezt is befejezem...
Elég lesz egyelőre ennyi belőlem...
Író szeretnél lenni? Hát legyél! A tehetséged bőven megvan hozzá! Az érzéseket meg tudod írni és át tudod adni az olvasónak.
VálaszTörlésKedves Névtelen!
TörlésAzért mert a saját gondolataim képes vagyok érzelem dúsan át ültetni írásba az nem azt jelenti hogy meg tudom tenni ezt egy olyan alakkal akit magam hozok létre és mozgatom a kitalált világba ahova behelyezem. Egy kicsit szerintem más a szituáció... és írni nem csak szomorút szoktam hanem vidámat, szerelmeset, nevetőset. Na azok a történetek állnak jószerével ahol móka kacagás a soros jelenet.
Észrevételed köszönöm (^_^)
Az emberek nagy része még arra sem képes, hogy kimondja (leírja) az érzéseit (nem is kell megmozdulnom, hogy lássak egy példát). Szerintem ez az első szint, ahhoz, hogy olyant tudj írni, amiben érzelmek is vannak, nem csak száraz tények. Te itt előbb ugye nem csak tényszerűen írtad le az érzéseidet, hanem még át is tudtad adni az olvasó felé. Ez már mondható a második szintnek. Innen már csak egy lépés ezen érzések átültetésére a képzelt személyekbe, a modell kéznél van. Sok a szerintem, de akkor is szerintem.
TörlésKedves Névtelen!
TörlésHogy ki mennyire tud írni és nem írni ez attól függ menyire ismeri a magyar nyelv csodáit, mert igen is nagyon szép a magyar nyelv a maga összes csűrésével csavarásával. Néked magyarázzam aki a régies magyar nyelvben oly jártas? Hogy milyen fokozatok vannak nem tudom, hogy menyire kell érzelmesnek lennie ezt se tudom. Csak annyi biztos hogy egy informatikus/matematikusból is lehet gyönyörű történetek írója, és egy nagyszerű költőből utcaseprő.
Hiába tudtam a magam érzéseit itt szavakba önteni ha nem megy a modellbe való átültetés. ötletekben nem szűkölködöm, időm nincs megírni rendesen a történeteket.
És megint ott tartunk amit ma kaptam meg drága Z ismerősömtől hogy engem meg kéne és ö meg is fog változtatni mert nem bízok önmagamba és nem vagyok elég karakteres.
Nem szeretném ha meg változtatnának, így vagyok jó ahogy vagyok, ez vagyok én... akinek nem tetszik nem kötelező ismerni :)
Köszönöm (^.^)