Sétálok az emberek között és olyan idegennek érzem őket. Ismerem őket, hisz együtt jártunk órákra, nevettünk sírtunk vizsgákon.... és most elsétálnak mellettem mintha nem is léteznék. Igen fáj, de rá ébreszt hogy felejthető vagyok, nem segítettem nekik eleget ahhoz hogy emlékezzenek rám. Tehát elfelejtenek, és látszik az arcokon hogy csak kényszerből köszönnek. Kényszerből mosolyognak, és integetnek mikor feléjük biccentek.
Idegen vagyok a saját hazámban... Erre találtam ezt a bejegyzést.. igen esik szét minden...
Hálát adunk... Annyi igazság van benne és annyira szörnyű mindenre rá ébredni. Szörnyű... Főleg, hogy nem rég lettem öntelt önzőnek nevezve.... Igen önző vagyok ez igaz de öntelt nem.
Idegenek vesznek körül...Haza érkezem belépek a szobába, végre itthon érzem magam, csend honol... aztán mindenki haza érkezik. Köszönök mindenkinek mert így dukál, de ezen kívül semmi nem történik, megkapom, hogy mi mindent nem csináltam meg, amiért csak az orrom húzom... aztán kioktatást kapok abból, hogy mi mindent kéne csinálnom... Végül vissza húzódok a szobámba a gép elé, mert itt nem bántanak. Itt csak zene van meg magány... egy olyan magány amit nem magamnak akartam, de rám kényszerítik. Oh ... nagyon egyszerűen, nem kell hozzá más csak az hogy ne engedjenek megszólalni, nem kell semmi más hozzá csak ennyi, ne érdekelje őket amit mondok, ne érdekelje senkit hogy milyen lelki bántalmaim vannak, ennyi az egész. Milyen egyszerű igaz? Nap mint nap folytjuk bele a másikba a szót nem lévén kíváncsiak a másikra.
Szeretem meghallgatni mások baját, mert jólesik hallani hogy bíznak bennem és rám bízzák a bajukat. Jó tudni hogy legalább erre jó vagyok. De sajnos ezt a saját anyámmal nem tudom megcsinálni. Olyan rég beszélgettünk el bármiről is, annyira másképpen működöm mint ő. Szerettem volna rá hasonlítani, szerettem volna ha büszke lenne rám. De csak azt érem el hogy elszomorítom, és egyáltalán nem büszke rám, sőt néha még szégyenkezhet is. Lévén képtelen vagyok dolgokra.
Most pedig itt ülök és hallgatok egy olyan bandát aminek uszkve három nap alatt sikerült belopnia magát a szívembe, várom M-et hogy kiérjen de már sötétedik és aggódom érte hogy nem ér ide időben... Kopognak a szemeim... éhes vagyok de enni nem mehetek mert ugye aki nem dolgozik az ne is egyék... Ah... az a tojásos szendvics de jó volt azzal a bögre levessel. Hát igen ma is sokat ettem, de valahogy ár álltam erre hogy napi egyszer eszem sokat egyébiránt meg szinte semmit.
Megint el kanyarodtam a témámtól. Nem megy az írás, pedig most aztán rendesen meg nyomott a hangulatom. Mégse vagyok képes szavakba önteni az érzéseimet hogy új képeket alkossak.
Rájöttem mi tetszik az énekesben, az a csibészes mosolya! Az valami utánozhatatlan és amilyen átéléssel énekli a szöveget (bár még egyelőre nem értem mit énekel, de nemsokára meg fogom tudni)
Most pedig a saját hülyeségem dagonyájában ázva, készülök hogy megértsem a mosógépet, valamint várom hogy valaki éhes legyen és együnk... Nagyon éhes vagyok... bár lehet egyszerűen kimegyek és csenek valami ehetőt.
Oh közérdemű közlemény, jelentem kész vagyok az Orange Range Hana című számával már csak arra várok hogy le legyen fordítva, de szerencsétlen fordítóm totálisan el van havazva. Kicsit sajnálom érte hogy nekem most jött meg az ihletem az időzítéshez.
Valamint besegítek Yumeminak a
Yume FS -en. Elvileg hivatalos tag vagyok, gyakorlatilag jó nagy kérdőjel hogy mi is vagyok valójában (~.~) Mert nem jelentkezik a hölgyemény pedig kész vagyok a neki készített karaokéval... bár az effektekkel még baj van.
Most pedig neki esek egy angol dalnak. Hitelen jött és nagyon megtetszett. Remélem nektek is fog tetszeni.
Azt hiszem mára elég volt a hangulat ingásaimból.. Jól laktam mert közben volt vacsora felkiáltás. M még nem ért ide... remélem nem lett baja.
Nos azt hiszem megyek a videómhoz :) Addig is pápá
