A hatékony tanulás buktatói az iskolában

Óvodában még okos

Soknál is több szülőnél tapasztaltam, hogy az óvodában még okosnak hitt gyermekéről az iskolában kiderül, hogy buta. Miután megtudja a 100%-osnak hitt gyermekről, hogy csak 70%-os, akkor kezdődnek a bajok. 

Minden kétséget kizárólag el is fogadják azt a mérési eredményt. Pedig minden anyának és apának tudnia kellene, hogy mit mér az iskola. A 8 intelligenciafajtából csak egyet. Az értelmi intelligenciát. Hát igazán elkeserítő, de ez van. Csakhogy folytatódik. Az értelmi intelligenciának is 10 faktora van. Az iskola azonban csak kettőt mér. A lexikális memóriát és a matematikai képességet. Lefordítva. Az a nebuló, aki ebből a kettőből remekel, az onnantól kezdve okosnak van elkönyvelve. Akinek meg sajna nem ez a kettő az erőssége, talán örök életére el is hiszi magáról, hogy ő kevesebbet ér.

A magyar oktatás önbizalom romboló

Jaj de hányszor hallani diákoktól, hogy azt érzem azt keresi a tanár, hogy mit nem tudok. Amikor magabiztosan mondanám, akkor leállít és kérdezgetni kezd. Egészen addig, míg megtalálja a fekete lyukat és akkor elönti arcát a boldogság. 

A hatékony nyelvtanulás és önbizalom rombolás is azonnal elkezdődik. Mivel? Húzd alá, amit nem tudsz. Te jó ég! Kiált fel a diák. Én nagyon hülye vagyok. Ennyit nem tudok! Innentől kezdve, ha lát vagy hall egy idegen nyelvű szöveget, csakis az ismeretlen szavakra fókuszál. Pedig abból, amit tud ki tudná következtetni a jelentést.

A dolgozat javításához pirosat használnak. Rosszabb érzés nincs is, mint az égő vörös színnel tűzdelt doga látványa. Jól elraktározódik a tudat alattiban.

A Pügmalión effektus

Felmérték egy iskolában a tanulók képességeit. A felméréseket meg sem nézték, hanem azt mondták néhány véletlenszerűen kiválasztott gyerekről, hogy nagy tehetség rejlik bennük. Ezt közölték a tanáraikkal és a szülőkkel. Majd egy idő után visszamentek és újra mértek. Most már kiértékelték a felmérést. Egyértelmű volt a látvány. A korábban kalapból kihúzott gyerekek sokkal jobban teljesítettek. Miért? Mert a tanárok és a szülők is úgy néztek rájuk, hogy tehetségesek. A gyermek úgy kezd el viselkedni belülről, ahogy kívülről tekintenek rá.

Hogyan tanuljak?

Általános iskola 3. osztályában jön az első úgynevezett tanulós tantárgy. A környezet. A nebuló otthon kinyitja a könyvet. Elolvassa. Mert neki senki meg nem mondta, hogy az olvasás nem tanulás. Az csak az első lépés. Talán elolvassa még egyszer. De idővel beleun. Az iskolában derül ki, hogy bizony erre meg arra sem emlékszik. Ne is beszéljünk arról, hogy mit neveznek tanulásnak a gyerekek, amikor már tantárgyanként több oldalt kell memorizálni. Pedig az elmetérkép csodákra képes.

 

A frontális osztálymunka

Ha felmérnék az iskolákban tanítási módszereket, arra jutnánk, hogy legtöbbször a tanár a táblánál állva leadja az anyagot. A diáknak meg fel kell venni. De nem akarja. Oh, hát persze, hogy nem akarja. A digitális kor gyermekei már ahhoz szoktak, ha valami unalmas, akkor klikkelnek. Unalmas a magyarázat? Hát agyban azonnal elkapcsolnak.

A tanár személyisége

Alkothatnak odafent bármiféle központilag meghatározott tanmenetet. Várva a csodát. A csodát a tanár adja. Ha a tanár jóban van önmagával, ha érti és élvezi a tantárgyát, ha empatikus, jól tud előadni, akkor édes mindegy mit kell leadni. Mert azt megtanítja. De ebben a jelenlegi oktatási káoszban vajon melyik tanár van jóban önmagával? 

Tananyag

Annyi de annyi felesleges információt kell megtanulni. Pedig a  kevesebb néha több. A tudás egyik belső motivációja, hogy mikor lesz nekem erre szükségem. Ha használni tudom, akkor örömmel megtanulom. Mondja meg nekem valaki, hogy mondjuk földrajzból miért kell bemagolni, hogy melyik ország melyik városában mit termesztenek, termelnek, bányásznak. Amikor a gazdaság egyik pillanatról a másikra változik. Mire megtanulták, már nem is létezik. Azt gondolom a sort még hosszan folytathatnám.

A szóbeli feleletek hiánya

Megkérdeztem a felsősöket és középiskolásokat, hányszor felelnek szóban egy évben. Átlagban 2-3 havonta egyszer. Mondd meg őszintén. Ezzel meg lehet tanulni előadni? Egyáltalán, hány tanár tanítja meg, hogyan kell felépíteni az előadást, elemzi ki a feleletet testbeszéd és hangsúly tekintetében. Ezzel a néhány prezentációval meg lehet tanulni eladni magad? Ezzel fel lehet készülni egy szóbeli érettségire? Egy államvizsgára? Egy állásinterjúra? Egy munkahelyi prezentációra? 

Tudom mi a baj! Hogyan tovább?

Hát akkor mi legyen? Mégiscsak azt szeretnénk, hogy jó tanuló legyen az a gyerek. Ha esze van, akkor tanuljon tovább. Viszont azt a felvételit mégiscsak meg kell írni. A követelményeket meg föntről szabják. 

Válaszom, ne várd a csodát az oktatástól. 

Ha kicsi a gyermeked, ne teljen el nap, hogy nem mesélsz neki.

Bohóckodjatok, csináljatok valamit közösen. Nézzetek együtt filmet, főzzetek együtt valamit.

Keresd meg, miben erős, és azt fejlesszétek. Ezzel megnő az önbizalma. Lehet, hogy prímán táncol, énekel, zenél, barkácsol, rajzol. Fantasztikusan kreatív. 

Lásd értékesnek, mert akkor ő magát is annak látja.

Keress valakit, aki megtanítja tanulni. Azért ne te tedd ezt, mert a szülő türelmetlenebb a gyermekével, mint más. De talán te sem tudtál hatékonyan tanulni.

 

 

 

 

A cikk >>innen<< származik

Erről eszembe jutott édesanyám, mennyit szenvedett velem általános elsőben, senki nem tudta miért olvasok olyan lassan, miért nem tudom megtanulni a különbséget a B és a D között...

Fáradozása és az, hogy rá akartam hasonlítani, rá aki egy éjszaka lefolyása alatt egy könyvet kiolvasott, akit elbűvöltek a betűk világa. Mára már könyvet szeretnék írni, regényekkel foglalkozni, rengeteget olvasok és írok. A helyesírásom persze hagy rengeteg kívánni valót maga után, javítom őket, a félre gépelésekről nem is beszélve.
Fejembe sulykoltak régi osztálytársaim rengeteg szabályt. Volt osztályfőnökömnek (Drága Erika néni) köszönhetek rengeteg dolgot. Hisz megtanított hinni önmagamba. Adott lehetőséget az önmegismerésre, békességgel töltött el hogy belőlem írta a szakdolgozatát. Valamint megteremtette a lehetöséget hogy érezzem fáradozásaim nem hiába valóak. A minap megtaláltam egy rég elfeledettnek hitt oklevelet, melyek a Könyv moly képző állított ki a számomra hogy tiszteletbeli Könyvmoly vagyok. Nagyszerű érzés! Ugyan helyezést nem értem el, de értékelték a próbálkozásom. Szintén mostanában találtam rá az internetes oldalra, ahol rengeteg könyv szakadt a nyakamba. és megint vizsgákra tanulás helyett a könyveket szeretném. (Ott várnak a polcon... - áhitozva fordul oda egy pillanatra majd vissza... - nekem tanulni kell!)

 

Nem mindegy, hogy tanár vagy pedgagogús tartja az órát.

Ezt még azért tenném hozzá hogy különbség van köztük, a tanár leadja az anyagot, nem figyel oda ki mikor alszik el. a pedagogus figyel mindenre, felkelti az érdeklődést és eléri, hogy a diáknak érdeke legyen jelentkezni az órán, ezáltal oda is figyel.

Összeszedettebb nem vagyok, de vannak céljaim. Kiállni emberek elé még mindig nem tudok, de fejben és írásban rengeteg fejtegetést tudok létrehozni. Viszont ezt szavakba önteni nem mindig meg. Kitűnő előadást tudok tartani olyan dolgokról, ami érdekel, amit ismerek és amiről tudom hogy biztosan fogom.

Egy viszont biztos: A Diszlexia/Diszgráfia/Diszkalkulia nem betegség, hanem egy képesség amivel együtt kell élni. Hiába mondják mások hogy defektes vagy, a világ előtted nyitva áll, másban sokkal jobb vagy!

Nekem itt a képzelő erőm, rengeteg mindent el tudok képzelni, és leírni. Oké hogy más nem fogja tudni kiolvasni a kézírásom (még néha én se... de ki tudom találni mit írhattam oda), oké hogy hülyének tartanak mikor fülemen zenével dúdolom a szöveget és tollal kézben írom tele az oldalakat buszon. Tegyék, mert nem tudják milyen csodálatos érzés, mikor kész vagy vele és a világ elé tárhatod azt amit készítettél, és még tetszik is másnak.

Azt hiszem ezután a kimerítő fejtegetés után vissza térek az unalmas hétköznapokba és neki állok folytatni tanulmányaimat... bevágni egy 178 oldalas könyvet á-tól Z-ig... nem túl kecsegtető, de ez kell holnapra akkor ez kell (ne is beszéljünk róla hogy még a másik tárgyhoz hozzá se nyúltam)

Felső oktatás de szeretlek... 

Oh és persze egy kis kedvesség minden egyetemistának:

Csak hogy  jó legyen még egy kicsit...Szirmai Gergely lelkesítő beszéde mindig megmosolyogtat. Ez egy kivágás hosszadalmas fejtegetéséből, az egyik szerkesztőségi tag kérdésére válaszolt a Hollywood Hírügynökség egyik videójában. (A csatornát szeretem, de hogy melyik része volt azt passzolom.)

Tényleg lelkesítőlég hat ez a pár másodperc. Megyek tanulni.

Szép ködös, borús napot mindenkinek... (éljen a tél... brrrr... hol van a hó?)