Mit is szeretnék?

Igazából halvány lilám sincs hol kezdjem... A napok össze folynak, az élet elferdült, ami régen jó volt, az most a rossz... ami rossz volt, jó lett.
Legyek olyan mint a két arcú Bankok? (hüüü ezt a mesét se írtam még meg)
Nem tudom...
Hiányzik az hogy foglalkozzanak velem, és a régi hülyülések... de csak magamnak köszönhetem, hogy nincsen, én csesztem el.. mert mér ne? szóval minden az én hibám. Rendben, bűnös vagyok. Mínuszban is vagyok és még mindent az én nyakamba is varnak. Jövő héten azért melózhatok, hogy legyen miből kifizetni a hiányt...
Remek érzés így neki állni egy boldog eseménynek.
Apa morog hogy oda kell adnia a kocsi kulcsát mert bent hagytam a szemüvegem, aztán morog mert az ölébe rakom és leesik, aztán a kocsi ajtaja neki koccan a másik kocsinak... megint az én hibám... 
Legszívesebben felszálltam volna a vonatra, úgy ahogy vagyok, és haza jövök. Nem érdekel hogy mi hogyan van. Egyszerűen elmenekülni ezek elöl a dolgok elöl.
ezek után persze végig ültem a ceremóniát, láttam ahogy keresztanyám fejét másodszorra is bekötik. Boldogok voltak, és szépek... (képeket még nem kaptam)
Jött a vacsora, végig ültem, igyekeztem illedelmes lenni, és igyekeztem senkinek semmi rosszat mondani.
Mégis úgy éreztem, a rokonaim között idegen vagyok. Ott hagytak, nem kérdezett senki semmit. Mosolyogtam mégis hogyha szóltak.
Ez valahogy.... ez az érzés valahogy beköltözött most a lelkembe, bele rágta magát ide a szívembe. Fáj ahogy marcangol.

Kifele bámulok az ablakon hazafelé jövet, hold testvér rám kacsint.
Itthon szembesülök azzal, hogy megint én vagyok a hibás....
Szívesen el menekülnék, de hova?

Menekülni.. igen ez vagyok én, a gyáva, aki mindig elmenekül.

Félek a jövőtől, félek hogy mit talál ki a sors fintora. Föld anya rejts el!


Végül kaptam egy pofont még az élettől, és rá kellet ébrednem, hogy megint a semmi ellen küzdök, és a világ ellen harcolok...
Olyan zenék kerültek elő amik a szívem mélyén meg mozdítottak valamit, azóta vagy sírok, vagy kacagok.

Itt a videó:

Ez a kép pedig egy olyan szomorú életet mesél el amilyet nem tudok szebben kifejezni a képek mindent el mondanak:

Még hogy nekem nincsenek érzéseim...
Ezen is akár hányszor végig nézem csak sírni tudok...
Mindegy most vissza térek a könyvemhez.
Oh igaz is!
Ezeket kaptam születés napomra:

Még egyszer köszönöm azoknak akik felköszöntöttek.