egy halál...

NA nem kell nagy halálra gondolni, csak a laptopom gondolta úgy, hogy ő most nem akar tovább működni.
Szóval szombatig... a létezés legkisebb jele is csodának számít... írni is csak füzetbe. Hogy megmenekülnek e a dolgaim az eddigi merevlemezemről... az majd szombat este kiderül. Reményeim szerint sikerül... és túl éli... és mindenem meg lesz.
Nem kisebb értékek forognak itt kockán mint:
Az összes eddigi lementett fényképem mai még tavalyról és indéről készültek (még nem kerültek fel internetes fiókomba)
Az összes iskolai cuccom
A szakdolgozatom
Az összes elkezdett de még nem befejezett történetem...
A filmjeim...
A klipjeim...
A zenéim... (akkora gyűjteményem volt hogy csak na...)
ÉS még sorolhatnám mi minden apróság volt a gépen ami remélhetőleg még rajta is van és nem sérült és meg lehet menteni.

A remény hal meg utoljára...
A gépem először...

Az operaház fantomja

Már nagyon rég tartozom ezzel a bejegyzéssel.
Volt lehetőségem elmenni a Madách színház előadására. Ott pedig megnézhettem az Operaház fantomja című darabot.
Hát... sok mindent szerettem volna róla mesélni, zenés belinkelésekkel együtt, de nem jön össze. Még most is hatása alatt állok kicsi.

Egyszerűen nagyszerű volt.
Nem a megszokott volt a vége, hanem kicsit átírásra került.. de nekem így tetszett jobban.
Úgy mentem el hogy nem néztem körbe miről szól, hogy szól... csak mentem mert a lehetőség adott volt.
Nem bántam meg. A szünetben persze kérdezgettem azt akivel mentem hogy milyen az eredeti történet, mesélt is róla, de nem... nem bántam meg.
Imádtam... egyszerűen magával ragadott. a képek a mozzanatok, a kosztümök, a zene, a hangok...
Még össze függően se tudok róla beszélni.

Köszönöm a lehetőséget hogy láttattam!

Amikor idő van...

Sokszor el gondolkodom miért rohanunk... a minap kaptam rá egy érdekes magyarázatot. Utaztunk és ültünk a vasút állomás előtti hűvös árnyékos padon, a fejem vörös mint a paradicsom (szóval elég meleg volt). Ekkor M. fel hozta hogy akkor hogy is van ez. Az órásoknak köszönhetően megtudták alkotni a mozdonyokat és ezzel elindult a lavina. Az óra készítés és a vasút nagyon is közeli szoros kapcsolatban állnak.
És mióta vasút van azóta nincs nyugalom, pihenés... azóta folyamatosan rohanunk, hogy elérjük a vonatot. Eleinte csak egy óra kellet a templom tornyára, ahhoz igazodtak az emberek. Aztán jött a vasút, és felborult a rendszer... jöttek láttak és győztek, az emberek már maguknál is hordtak órát (persze eleinte csak a vasút állomásokon volt óra mindig a bejárati ajtó felett.)
Aztán a modernizáció utat tört.
Ma pedig már nem tudunk létezni nélküle... és csak rohanunk rohanunk....
Nincs vége.
Pedig néha meg kéne állni csak egy egészen kicsit, körbe nézni, megnézni mi az amin épp átgázolunk, ahol épp elsietünk.
Fontos dolgok ezek, és egyre fontosabbak lesznek. Ahogy haladunk előre, mert az idő az ami nem áll meg, mi pedig csak mérjük. mérjük mennyi időt vesztegetünk el evésre alvásra, pedig mennyi minden mást tehetnénk helyette.
Pedig az ételt élvezni érdemes. Az álmokat meg kell álmodni, hogy aztán valóra lehessen váltani őket.
Az időt mérjük, de mi lassítsunk le egy kicsit...
Kell az idő amíg a vonaton ülve kibámulunk az ablakon és fürkészük a tájat, hogy aztán a végtelen út végén legyen miről mesélni. Éljük meg a pillanatokat!

gyüleletem meséje

A napokban sikeresen leraktam a csupasz alkaromat egy olyan asztalra amire nem kellett volna. kipattogtam... kentem fűvel, fával, virággal nem múlt el, de a viszketés sem... szépen álmomban véresre vakartam és már a felkaromra is át terjedt a dolog. Kis piros pontok lényegében nem nagyobbak a szúnyog csípésnél... és mégis jobban viszket mint bármi más a világon.
Gyanakvásom az se könnyíti meg hogy allergiás vagyok a melegre, a porra, és természetesen még ekcéma hajlammal is rendelkezem.
A tegnap estét át viszkettem. Olyan poros helyen.. uhh...

És itt kezdődik a mese igazán.

Megérkezem elmosogatok, elpakolok, hogy leülhessek még helyre kell raknom egy csomó mindent. Ezek után ahelyett hogy a saját cuccommal foglalkoznék neki állhatok takarítani. utálok ott lenni. koszos, büdös... és még el is kell viselnem. nem én nem költözöm oda semmi pénzért.
Ha valaki nem képes maga körül rendet tartani üsse kavics... de hogy tisztaságot sem?
Ekkora hányadékot már rég nem láttam. a fürdőben nem megy le a víz, se fürdeni se mosni nem lehet így. a wc-ben ott a háromnapos nyúl pisi a szőnyegen, mellette a nyúlszar, és még csak arra se képes senki se hogy fogja és szépen bele dobálja a toalettbe.
Ezek után ne kapjak agylobot, hogy az egész nap békésen csendben lévő viszketésem az ágyban azonnal előre kap olyan szinten, hogy nem vagyok képes még csak aludni sem, mert bármihez hozzá érek csak viszket, viszket, és viszket.

Hogy ezek után miért is menekülök haza oly gyorsan a saját kis koszfészkembe, mert itt se volt karácsony óta takarítva és rohangálnak a por tigrincsek a földön. de hogy tiszta talpal nem lépek bele egyetlen nyúl ganéba sem az is fix.

Utálom azt a házat, mindenki csak megbámul mikor köszönök nagy nehezen vissza köszönnek, egy egészségeset lélegezni nem lehet mert a bűzös városban van.
Utálok azt a lakást mert mindenről csak az jut eszembe, hogy én még semmit nem raktam le az asztalra, nincs munkám, és itt is csak kitartott vagyok, tehát ellenszolgáltatásokat kell nyújtanom az ottlétemért.
Utálom ezt az érzést.
Valamint nagyon utálom azt amikor szellemjárás van.
Mert van... nem is kicsi... és borulnak a cuccok. tünedeznek le a dolgaim. nem szeretem!


Szóval most kipufogtam magam.
Megyek alszok egy jót a saját ágyamban, ami nem poros... és tiszta az ágynemű... és én is nemsokára tiszta leszek.

Vigyázzatok a gombostűkkel... a legfurcsább helyeken kerülnek elő.

2016 Boldog Új Évet!

Elérkezett még egy év... ímhol már 2016-ot írunk.
Elgondolkodtató kicsit hogy mennyi minden megváltozott a régi szilvesztereimhez képest.
A tavai szilveszterem (haha... szóval ami pár napja volt szilveszter) arról szólt, hogy bekevertem egy hatalmas adag palacsintát, kisütötték a fiúk, és a lányok elvonultan beszélgetni a... na nem a hüvelygombáról, hanem a szakdolgozatról az élet nagy kérdéseiről, mi lesz velünk a továbbiakban, meg kivel mi történt amióta nem látta a másikat.
Ezenkívül velem "bulizott" húgom is, aki nagyon élvezte a "nagyok" társaságát. Elvolt mint a befőtt, jóízűen ette a palacsintát és vígan beszélgetett.
Éjfél előtt 15 perccel kinyitottuk a pezsgőket ( a két lány... Remek volt jót vidultunk, én félek a dugóktól ők meg röhögtek rajtam aztán a gyerekpezsi csak el lőtte a dugaszát.) aztán jöttek a fiúk, 5 perecel éjfél előtt, hogy akkor nyissuk ki a pezsgőket. Erre hoppon maradtak mert már ki volt nyitva az amit kértek XD
Végül pohár vadászat és lőn pezsgők a pohárba mindenkinek annyi amennyit és amilyet kért. Várjuk az éjfélt. felcsendül a himnusz. Koccintás, kuncogás. Telefon vonalak fel izzanak. Végül vissza süppedés a beszélgetések mezeire.
Hajnali kettőkor egy egyén elment aludni, hajnali fél háromkor elment egy vendég, és hajnali háromkor a maradék vendég is távozott.
Húgom meg én leültünk lefeküdünk animét nézni, párom az ágy falhoz közelebbi részén nyomorgott és szunyált. Ezek után valamikor hajnali 5 körül elaludtam én is.
Délután valamikor feléledtünk halottainkból. aztán irány haza.

Otthon anyuékkal újra koccintás, végül egy kis pukkantgatás. Végül elkezdődött az új év.
Fogadni semmit nem fogadtam meg. Elvárni sokat elvárok magamtól, de nem volt újévi fogadalmam.
Mindenkinek kellemes boldogságban gazdag új évet!