Karácsonyi készülödés

Kezdődik...
Már nagyon kezdődik a viszketegségem ettől a mizériától...
Anyukám a konyhában süt főz, párom épp kialussza a krumplit a földől (engem kitúrva) zombimódba kapcsolt az agyam... és nincs kedvem további ajándékokat csomagolni. Eddig összesen ha kettő van becsomagolva... valahova el tűnt a lelkesedésem.
A tegnapi lelkesedésem itt hagyott alább:

Lehet ha letusolok jobb lesz a kedvem... még egy pipa élszívásán is gondolkodom, de azt majd később, akkor már lesz időm leülni és mindenkit kizárhatok a szobámból, hogy megcsináljam a csomagokat XD
Na a tervezgetéstől is jobb kedvre derültem (^.^)
Akkor irány a zuhany XD
Utána pedig jön a szoba maradéka mert persze kosz az mindig van, reggelizni pedig majd valamikor vacsora körül fogok :)
Addig is irány harány a zuhany, hajmosással mert olyan vagyok mint a bolhás kutya (~.~)

Hova tartozom?

Mostanában, hogy egyre többet vagyok társoságokban rá ébredtem, hogy nekem igazából nincs is hova forduljak.
Végig nézve az embereken, akikkel össze hoz a mindenap, rájövök hogy egyiknek se tudok megnyílni. Túl mélyen él még egy seb, amit foltozok, de ennek "köszönhetően" senkit nem engedek közel.
Benne vagyok rengeteg közösségbe, de nem érzem azt hogy törödnének velem, vagy figyelnének rám, mindenki fujja a maga furujáját, és senki nem törödik azzal, hogy mi van a másikkal....
Aztán erre ott a kontra, hogy mikor valamit kiírok, mert mostanában én is faszbukon élek, akkor jönnek rá a válaszok.
Bár nem tudom, hogy azt jelenti törödnek e velem, avagy csak azért válaszolnak mert ök is ott vannak és hirtelen az ugrott fel elöttük mint friss infó és akkor rögtön válaszolnak rá.
Az érzés viszont meg maradt, itt nyomja a mellkasom, senkinek nem tudok kiönteni, mert senkitől sem azt a reakciót kapom amit én adnék, egyik ismerös lereagálná, amásik ismerös közölné, hogy ne panaszkodjak annyit, harmadik még csak rá se bagózna....
És ezt a sort még folytathatnám... pontosan tudom melyikük hogy reagálná le a dolgokat. Elszomorit, hogy egyik se úgy ahogy jól esne, vagy szeretném.
A többiekhez meg nem merek bizalommal fordulni, mert miért forduljak hozzájuk, nem fordulnak ők se hozzám, nem érzem azt hogy kellenék nekik. Mert nekik is meg van a maguk baráti köre, én meg sehova nem illek bele.
Rengeteg tárosságról mondják hogy befogadók, nos nem... nem azok, nem fogadnak el feltételek nélkül, és hiába mosolyogsz rájuk csak hidegen elfordulnak. Kedves probáltam lenni az egyikkel, és besértődött, mert semmi közöm a magándolgaihoz, ahelyett hogy azt mondta volna hogy: ne haragudjak, de nem osztaná meg velem. Milyen máshogy hangzik.... Pedig csak különbözö szavakat rakunk egymás után. Az egyikkel megbűntjuk a kedvesen érdelődött, a másikkal pedig szintén kedvesen elutasitjuk az érdeklődését.
Mindegy...
Egyszerüen nem értem az embereket.
Most valahogy ugy érzem sehova se illek oda.
A családtól való félig elszakadás miatt, most még otthon se tudok mit kezdeni magammal, azon kivül hogy takaritok, fözök, takaritok és mindent megcsinálok, amit mondanak, mert magamtól nem jön.
Nem vagyok jó semmire, és senki nem tart képesnek semmire. Hajtom magam betegségig, mindenben meg akarok felelni mindenkinek. Nem jó ez igy...
Változni szeretnék, változok is, szépen lassan.... de nem találom önmagam...
Nem találom magam és igy nem találok barátokat akik segitenének megtaláli a helyem.

Pici elment....

Annyi örömöt és kedvességet kap az ember meglepő helyekről.
Bevallom az őszintét... rettegtem mikor megvettem életem első hörcsögét.
Túléli az első időszakot? Meg fogom unni két év után? Lesz mit ennie? Tud majd inni?
Rengeteg kérdés és rengeteg válasz nélkül maradt.
Egyet viszont tudok.
Pici a világot megnyitotta és rengeteg olyan dolgot fedeztem fel magamban, amit nélküle valószínűleg nem tudtam volna meg.
Ma pedig elhagyott.
Még megvárta míg haza érkezem, de már nem reagált rám, még nehézkesen vette a levegőt, utána pedig végig kellett néznem ahogy a halállal megvívja a maga csatáját, és győztek. Nem mondanám hogy Pici nem győzedelmeskedett, mert már nagyon betegvolt, megérdemelte már a pihenést, de mégis nagyon fáj az hogy elment, de legalább nem szó nélkül.
Szörnyű nagy űrt hagyott maga után.
Sok könnyet, és még több koszos zsebkendőt.
Imádta a papír zsepit, abból építette a legkényelmesebb fészkeket, ráadásul mindig kikövetelte magának hogy adjam oda neki a két darab zsepijét hogy tudja cincálni és tudjon vele játszani, és benne aludni.
Hiányzol Kicsim!!!!!
Szörnyen fáj, de majd tompul, remélem, el nem fog múlni de tompul majd idővel ez a nyomás itt bent, amitől a könnyeim potyognak.
Pici volt életem első és azt hiszem utolsó hörcsöge... Nem lenne szívem még egy ilyen kis aranyos állatott venni szeretni és ennyire hamar eltemetni. Nagyon szerettem Picit...

Ilyen volt mikor megkaptam:

Ilyen kis picike... de olyan aranyos kis izgága jószág volt.
kedvence a napraforgó mag, utána tömött sorban a kukorica következett:

 Aztán egy kis pihi az új helyen, és leskelődés a ketrec ajtajából.

Aztán megismerkedett a pattogatott kukoricával... imádta... egyszerűen IMÁDTA de nem annyira mint a napraforgó magot XD

 Egy kis testmozgás, sosem árt

 Az első barack... jó ízűen elfogyott:

 A szőlőt is szerette, csak itt épp már duzzog a sok fényképezéstől.

 Pattogatott kukorica

 Asztalnál eszegetve, már szinte tányér, kés, villa kell csak xD

 Szundikálás a nagytakarítás előtt

 Elvitték a helyemet! Hol van?

 Most már ne zavarj!

 Nem látod hogy épp alvóhelyet készítek?
(mondom hogy kikövetelte a két papírzsepiét és utána megágyazott magának)

 És duzzogott ha elvették tőle az ágyát.

 Olyan békésen szundikál.

 Éjszaka mindig élénken figyelt mi történik körülötte.

 Még tanulni is sokszor segített.

Most pedig végső nyughelyén pihenget, nem mintha nem aludta volna át a nap nagy részét... de békésen  alszik most már végleg a kedvenc pózában.

 Mogyoró bokor tövében ahol Susy is nyugszik...

Ha lesz erőm össze szedem az összes képem Picimről és felrakom egy memóriba >>IDE<<
Ég veled Kicsim, földanya vigyáz rád.
Szeretlek...

a Posta

Ma végre el jutottam postára!
Nagy szó, több mint két hete tervezem a dolgot, ezért kényszerültem máshol venni képeslapot és nagyon drága, ha tehetem ezentúl csak és kizárólag a postán veszek! Nem szabad még hiper-szuper marketben se venni!
DE a végcél meg lett!

Kihinné hogy a faluban lévő posta, olyan messze van,... nem nincs messze csak szörnyű, hogy sose tudom mikor van nyitva. Na most túl jártam mindenki eszén!
Nesze neked fényképezőgép!

Szerencsétlen Postai dolgozó, nagyon fáradt volt és még én is lefárasztottam a kérdéseimmel, és a hülyeségeimmel...
Először is rosszul címeztem meg egy levelet, aztán kiderült hogy nem baj hogy két sorba került a dolog, és hogy még egy "h"-t a végére biggyesztettem attól még megtalálja a postás..
Másodszor, még több képeslapot vettem, és hát micsoda csoda, hogy csak simát kér a kedves vásárló nem plusz borítékosat (ha akarom majd borítékba teszem!)
Harmadszor és nem utolsó soron, le ültem és ott helyben megírtam a maradék hat képeslapomat.
Aztán még fel is adtam, szerencsétlen dolgozó, úgy sajnálom... kedvelem a hölgyet, mindig segít még ha fáradt is mosolyogva fogad! És nagyon rendes!
Na végül oda adtam a kupacot...

Nem kevés mi XD
És a borítékok még csak nem is látszanak rajta, aztán fizetés, csak kéz pénzzel lehet XD ezt nem szabad elfelejteni (még szerencse hogy a bérletből vissza járó nálam volt mert így ki tudtam fizetni a küldeményeket XD )
Egy szó mint száz, nagyon jó volt a kiruccanás a postára :) Szeretek oda járni, küldeményeket feladni és kapni is! Csak mire oda jutok XD

Bár amit sajnálok, hogy ott volt a dinka bácsi, a hangja és az aurája... brrr.. de senki nem bántja hisz csak beszél és közel hajol és mosolyog, rosszat nem akar... csak szegényke már nem teljesen normális.

Haza út

Néha elgondolkodom miért is szeretek itt lakni ahol lakom... nincs itt semmi mégis jól érzem magam :)

Pár kép... így járok haza:

 Mikor a nagy kanyargásban már nem tudod hol vagy, ilyen szép kilátás tárul eléd

Nem még nem értél a végére... de már közel jársz... Gyönyörű az ég még akkor is ha be van borulva (egyébként reggeli kép XD )

 Mikor a napfény elárasztja a mezőt és a szántót... ahh de szép is a lankás táj bámulása

 a köd és a reggeli pára... és persze a beborult ég, és az út védő fák... ahogy a nap fény besugárzik...

 Nini.. ott egy kicsit felszakadozott és kibújt a napocska. Olyan szép!

 A domb... és a dombon ültetett fenyőerdő.

 Séta már a busztól haza...

 Itthon várnak rám :)

 Ugye nem raksz ki a hidegbe, maradhatok itt a szőnyegen?

 Otthon...

 Olyan csendes minden...

 Az ég be borulva...

 Hepehupa... de mégiscsak itt van!

 Pincékből sose elég :)

 A volt gazdaság.

 ezt az utca szakaszt mindenkinek kell ismernie aki az új telepről be akar menni a központba.

Nem a kocsi hanem a cicó a lényeg :)

Az otthonom mely nyugis.. és kellőképpen hideg most XD De varázslatot nyer ha már leesett a hó, és nyáron a tikkasztó melegben is találsz hűvös helyet.