Amikor el jön az a pillanat, hogy eleged van a világból és abból, hogy mindenki alakoskodik körülötted, hogy oda kell figyelned minden szavadra. Nos olyankor... olyankor el kell gondolkodni azon kik a barátaid és kik csak álnok képmásai annak, amit hiszel róluk.
Hogy konkretizáljam mi a problémám forrása. Drága egyetlen anyukám... tisztelem becsülöm kevesen viselnék el amit ő nap mint nap végig visz... de hogy mi minden történt... ah... Szóval az egész egy sajttal kezdődött és most egy igen pattogós telefon beszélgetéssel ér véget, bár a napnak még koránt sincs vége.
Az én hibám hogy nem vagyok megfelelő gyerek, nem vagyok tökéletes, nem tudok mindent megcsinálni amit szeretne, igen én hibám hogy szeretném ebben a "remek" időszakában is teljes figyelmét, nem is emlékszem már rá mikor figyelt oda arra amit mondtam. Olyan dolgokra figyel ami számomra nem fontosak, mint pl.: mit eszek mit iszok, ez engem nem érdekel, csak ö csinálja.
De hogy már rég nem tudja mi játszódik le bennem, hogy nem tudok rég békésen meg lenni a barátaimmal, nem tudok senkivel se szót érteni mert olyan kegyetlen lettem.
Kegyetlenül őszinte és mégis milyen kétszínű.... Vajon van ennek bármi értelme?
Mindegy, mára elegem volt a világból... és remélem a világ is békén hagy egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése