Sokszor el gondolkodom miért rohanunk... a minap kaptam rá egy érdekes magyarázatot. Utaztunk és ültünk a vasút állomás előtti hűvös árnyékos padon, a fejem vörös mint a paradicsom (szóval elég meleg volt). Ekkor M. fel hozta hogy akkor hogy is van ez. Az órásoknak köszönhetően megtudták alkotni a mozdonyokat és ezzel elindult a lavina. Az óra készítés és a vasút nagyon is közeli szoros kapcsolatban állnak.
És mióta vasút van azóta nincs nyugalom, pihenés... azóta folyamatosan rohanunk, hogy elérjük a vonatot. Eleinte csak egy óra kellet a templom tornyára, ahhoz igazodtak az emberek. Aztán jött a vasút, és felborult a rendszer... jöttek láttak és győztek, az emberek már maguknál is hordtak órát (persze eleinte csak a vasút állomásokon volt óra mindig a bejárati ajtó felett.)
Aztán a modernizáció utat tört.
Ma pedig már nem tudunk létezni nélküle... és csak rohanunk rohanunk....
Nincs vége.
Pedig néha meg kéne állni csak egy egészen kicsit, körbe nézni, megnézni mi az amin épp átgázolunk, ahol épp elsietünk.
Fontos dolgok ezek, és egyre fontosabbak lesznek. Ahogy haladunk előre, mert az idő az ami nem áll meg, mi pedig csak mérjük. mérjük mennyi időt vesztegetünk el evésre alvásra, pedig mennyi minden mást tehetnénk helyette.
Pedig az ételt élvezni érdemes. Az álmokat meg kell álmodni, hogy aztán valóra lehessen váltani őket.
Az időt mérjük, de mi lassítsunk le egy kicsit...
Kell az idő amíg a vonaton ülve kibámulunk az ablakon és fürkészük a tájat, hogy aztán a végtelen út végén legyen miről mesélni. Éljük meg a pillanatokat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése