Ezt még régebben hallottam egyetemi éveim elején, még ifjú voltam és óvatlan. Az első félév végére megértettem miért is alszunk kettőt karácsonyig...
Most pedig így a végéhez közeledvén, arra kell rájönnöm, hogy ez nagyon sokszor lesz így... nem tudok ezer felé szakadni, sajnos a spontaneitás kihalt belőlem, dolgozom tanulok szakdolgozatot írok, egyszerűen nem megy ennyi felé. A hobbijaimat leredukáltam minimálisra, és csak olyankor foglalkozom velük ha mással már tényleg nem tudok. Legjobb példa erre, hogy menet közben mikor utazom és már nem tudok tanulni, mert rosszul leszek az olvasástól neki állok horgolni, vagy hímezni; nem a legjobb megoldás, de így talán néha kikapcsol az agyam.
Bár mostanában nem sikerül a dolog... nem kapcsol ki aludni se tudok rendesen folyton folyvást csak jár. Ébresztő előtt kelek kipattanok és aztán egész nap hajtás... úgy érzem két végéről égetem a gyertyát, meg kéne állni különben hiába hozza ki a gép hogy nem nézek ki többnek mint 20, de akkor is.
Nem gond, megoldjuk mindig mindent meg lehet oldani... alvás hiány... mi az nekem?
Legfeljebb ingerlékenyebb leszek a szokottnál is jobban.
S itt a másik fő gond... ingerlékeny vagyok, iszonyat ingerlékeny vagyok és ez a környezetemmel nem tesz túl jót... se páromnak se családomnak.
Megint el jött az az érzés hogy legszívesebben elmenekülnék a világ végére és csak lennék.. valahogy el lennék... nem kéne foglalkoznom semmivel és senkivel.
Szép vágyak csak sajnos nem túlzottan megvalósíthatóak...
Megyek megpróbálom kikapcsolni a fejem, húgomnak köszönhetően végre újra érdekel egy sorozat, és most lefoglal... végre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése