Ez most nem egy kedves poszt lesz!
Itt most enyhén szólva is ki fogok akadni és ténylegesen dühöngeni fogok! És káromkodni fogok! Szóltam előre! Nyomdafestéket nem tűrő módon... NAGYON paprikás vagyok.
Szóval....
Próbálkozom, cseszettül próbálkozom... Igyekszem mindenféle módon. Kedves aranyos és cuki is próbálok lenni (ez utóbbi nehéz mert eléggé messze állok tőle) de... Szóval, kezdjük az elején.
Mindenféle platform és társaság hirdeti nagyban, hogy mennyire elfogadóak. Igen nagyon azok, látszólag. Rohadt sokáig gyűjtögettem a bátorságom, hogy jelentkezzek egy szerverre, hogy szeretnék tag lenni. Szuper is volt, az elején, karácsonyi készülődés meg minden egyéb jelentkeztem, igyekeztem, határaimat feszegetve próbáltam teljesíteni. Szerintem egész jó eredményeket értem el, és még fejlődtem is mind technikailag, mind színvonalban, legalábbis szerintem. Aztán próbáltam csacsogni, igyekeztem figyelni a társaságra, körülményekhez képest válaszolni, és örömködni mindenkinek. Azt hittem egész jól megy... aha... meg ahogy én azt elképzeltem.
Ír az egyik egyén hogy szeretne valakivel privátban beszélgetni, ohooo kapva kaptam az alkalmon, szívesen csacsogok, hátha megoldjuk együtt az Ő problémáját és az én problémámat is. Aha... persze.... válaszolt, hogy bocsi, de idegennel nem kommunikálna szexről. Oké értem én, de akkor miért kérte hogy írjon rá valaki privátba? Miért nem írt akkor rá valakire rá alapból aki abban a témában kompetens??? Hónapok óta ott vagyok, igyekszem figyelni, vissza olvasni, nyomon követni, és igen IDEGEN vagyok... köszönöm. Fene nagy elfogadás. Persze kulturáltan megköszöntem a válaszát, de akkor is rosszul esik. Fene nagy elfogadás.
Erre rá jön az is, hogy évek kihagyása után próbálok vissza mászni a másik hobbimba, igen ez jól hangzik, de társaság az nincs hozzá. A régiek akikkel régen lógtam, vagy hozzájuk csapódtam, hát khm... nem túl kedvesen váltunk el, vagy megszakadt ilyen-olyan okokból kifolyólag a kapcsolat. Hirdeti ez a társaság is hogy milyen csuda jó elfogadó, aha persze, álmaidban... meg az enyéimben. A nagy lóf@szt... Az egész arról szól hogy mindenki csak saját magát akarja sztárolni, és senkit nem érdekel mit csinál a másik, vagy ha úgy is tesz akkor is lenézi csak úgy elvből a másikat.
Igen öreg vagyok 15 évesnek, igen kicsit nehezebben tolerálom már a visítást (főleg hogy van saját hang generátorom) és igen nehezebben nyílok meg, mert ebben a közegben már volt elég sok rossz tapasztalatom. Minden egyes alkalommal egyre nehezebb. Mégis próbálkozom, beszélgetni, tanácsot kérni, és nem rá erőltetni másra a gondolataimat.
Mégis néha, nagy ritkán, jólesne ha nem érezném azt, hogy másoknak teher velem beszélgetni. Pontosan tudom, hogy a húgom már lassan ki akad tőlem mennyire be vagyok záródva. Mégis, hiába próbálkozom... Mindenhonnan azt érzem hogy elkéstem, túl sok vagyok, és nem vagyok igazán oda való. Valahol megtűrnek, mert valakihez tartozom és mint utánfutó jól van azért vele is el lehet beszélgetni... de nem érzem azt a hü de nagy elfogadást Amit egyébként hirdetnek...
Szóval B@SSZÁK MEG azt a cseszett nagy ELFOGADÁST, amit hirdetnek, mert NINCS!
Mikor én fogadtam el mindenkit mindenféle problémájával nyűgjével bajával együtt akkor csak azt kaptam hogy nem is vagyok jó semmire, persze... aki meghallgat, aki megpróbál segíteni ott ahol tud, az nem jó, de ahol lehet ott bántani kell.
Tényleg kezd elegem lenni, tényleg oda az emberiségbe vetett hitem. Hogy mindenki aki körül vesz vagy akikkel kommunikálni próbálok az csak potenciális vetélytársat, lenézendő micsodát, vagy nem is tudom mit lát bennem, de hogy nem azt amit mutatni próbálok az biztos. Lehet hogy ők is kaptak hideget meleget egyaránt. De mégis... akkor mit is akarnak? Vagy mit akarok én?
(itt jön a hiszti rész)
Miért is próbálok egy olyan kirekesztő társadalom része lenni, ami mindennel ki akar tűnni? Figyelem a tagokat, és csak azt érzem hogy én ehhez jóval zárkózottabb vagyok, nem posztolom ki az életem minden pillanatát, próbálom megélni. Mégis. Egyszerűen felbosszant hogy hirdetik hogy gyere csatlakozz, legyél velünk mi kurv@ elfogadóak vagyunk, ja persze... Álmotokban...
Megtörten, kifacsarva érzelmileg megint itt ülök és csodálkozom hogy miért is vagyok ezen úgy felháborodva? Hisz önkéntesen léptem ki ebből a közegből, tudatosan nem folytattam, mert egy másik utat választottam. De kimondta hogy nem tarthatom meg a 7/24-es ügyeleti munkám mellett a hobbim??? Miért lettem leprás mindenki szemében, aki csak meg tudja, hogy vannak hozadékaim, akik haza várnak, vagy hogy komplett háztartást vezetek, amit ráadásul még építeni is segítek? Miért??? Miért nem lehet emellett velem barátkozni???? Szeretnék végre valakivel eszme cserélni a DJ-kről, filmekről/animékről/mangákról/könyvekről/képregényekről/zenéről, valakivel érdemben beszélgetni a gondolataimról... Bárkivel, aki csak egy kicsit is tudna lépést tartani a kuszasággal a fejembe, és még érdekelné is amit mondok.
Hol vagytok ?
